Hirotaru története

Név: Hirotaru

Faj: Riolu

Nem: Fiú

Kor: fiatal

Jellemvonás: Eléggé harcias olyan előbb üt aztán még többet üt és végül kérdez. Csak annak segít akinek ő akar. Nem tűri ha ugráltatják. Nagyon büszke és becsületes. Nem tűri ha a gyengéket bántalmazzák. Kissé talán mogorva és bunkó, de valójában aranyból van a szíve. Mindent elkövet a céljáért miszerint ő is legendás pokemon legyen és mindenki ismerje a nevét.


Felszerelés:-

Csapat:-

Egyéb:-

Előtörténet:
A születésem pont olyan volt mint akármelyik másik pokemoné. Sosem felejtem az első napsugarat amit életemben láttam. Aranyfonálként tekergőzött körülöttem. A szüleim elmondása szerint ragyogóan mosolyogtam akárcsak a nap. Szerintük azért volt olyan csodaszép nap mert én a világra jöttem. Ezt nem tudom megerősíteni hisz minden szülő a saját gyermekét látja a legszebbnek. A születésem pillanatában egy idős Lucario és ott volt a szüleimmel. Felemelt majd mélyen a szemembe nézett. Valamit mondott a szüleimnek egy jóslatot melyről nem is igazán hitték, hogy beteljesül.
Egyedüli gyermekként élveztem a szüleim figyelmét és szeretetét. Azonban valami oknál fogva elvesztettem azt a mosolygós énemet amivel a világra jöttem. Ennek oka egy másik Riolu volt. Egész pontosan nem ő, de neki is fontos szerepe volt. Ahogy sétálgattam a közeli erdőbe furcsa zajokra lettem figyelmes. Nem halottam hozzá hasonlót. Egy hang a fejemben azt mondta meneküljek olyan messzire amennyire csak tudok. A szívem viszont azt mondta mennyek közelebb. Remegő lábaimmal elindultam a furcsa zaj felé. Nem kapkodtam el szép lassan mentem mintha a lábaim ólomból lettek volna. Pár méter után bebújtam egy magam bokor alá, hogy végre láthassak valamit. Egy lila színű kígyószerű pokemon volt ott rátekeredve egy nálam idősebb Riolu-ra. Minden erejét beleadta mégsem volt képes kiszabadulni a lény szorításából. Hirtelen elkezdett rohanni és nekiugrott egy vastag fának. Neki nem lett különösebb baja mert az Ekans akinek később tudtam meg a nevét felfogta a becsadást. A Riolun minden horzsolások és váraláfutások nyomai voltak míg ellenfelének csupán egy kicsit poros lett az egyik oldala. A fajtársaim alig állt a lábán de tartotta magát. Az Ekans hirtelen odacsusszant ellenfeléhez egy egy hatalmasat harapott a karjába. A harapás helyén a harcos kezén furcsa zöldes folt jelent meg majd ezután szédelegni kezdett és végül összeesett. A kígyó sziszegve közel kúszott áldozatához. Annyira megijedtem, hogy mozdulni sem bírtam csak remegtem mint a nyárfalevél. Mikor már a fajtársamnál volt hirtelen felkapta a fejét bizonyára meghallotta a remegő bokrot. Villámgyorsan odacsusszant mellém és mélyen a szemembe nézett miközben becsmérlő szavakkal illetett.
-ÁÁÁ cak egy mássszik gyenge fééreg. Sssszemit szem értek gyengék vagytok és szánalmasszak. Te azonban még a többieknél hissz szánalmasabb vagy. Még megölni sem érdemes.- ezzel lassan elcsúszott én pedig órákon keresztül csak remegtem még akkor is mikor egy csomó falusi ránk talált.
Így ismertem meg mi az a harc. Ezután már nem voltam képes mosolyogni és csak ritkán mozdultam ki otthonról. A szüleim nagyon féltettek szerették volna ha újra a régi lehetnék. A szívük majdnem belesajdult mikor rám néztek. Egy nap viszont elegük lett a szomorú képemből ezért elküldtek egy öreg Lucairohoz dolgozni. Nekem semmi kedvem nem volt de ők ragaszkodtak hozzá. Az öreg fenn lakott a hegyekben egy hatalmas házban. A házhoz tartozott egy dojo is ahol néha összejöttek a pokemonok párbajozni. Az én feladataim elég egyszerűek voltak ám kissé különösek.
Például minden reggel megfürdött az öreg ezért minden reggel a háztól fél kilométerre lévő forrásból kellet vizet hordanom. Nem értettem miért kellett olyan messziről cipelnem hisz volt közelebbi is víz. Az öreg szerint az gyógyvíz és jót tesz a fájós hátának. Minden reggel majd meg szakadtam a hatalmas vizesvödörök cipelésében. Ráadásul még sietnem is kellet szóval nemcsak cipelnem hanem még rohannom is kellet. A másik furcsaság az volt, hogy nekem kellet felsikálni a dojo padlóját. Ez magában még nem különös azonban mikor elküldtek takarítani akkor mindig valamilyen meccs folyt ott éppen. Néha sikálás közben azt néztem, hogyan verik el egymást. Kedvencem a Hitmonchan volt akinek indig volt valami szellemes félszólalása pl „Az üt először aki igazán üt és először. Ütlek burulsz ruglak fekszöl vélem többet nem kötekszöl.” és persze mindig nyert. Ez a harc viszont egyáltalán nem olyan volt mint amit legelőször láttam. Itt úgy láttam mindkét fél mindent beleadott a harcba ennek ellenére élvezték. Még akkor is jókedvűek voltak mikor laposra verték őket. Bár akkor morgolódtak egy csomót én azonban tudtam a szívük mélyén örülnek. Mikor végeztem a munkával elmentem sétálni és közben titokban elkezdtem utánozni azokat a harci mozdulatokat amiket a ringben láttam. Azonban nem tudtam sokáig titokban edzegetni ugyanis az öreg leleplezett. Ahelyett, hogy leszidott volna inkább mosolyogva odalépett mellém és megpaskolta a fejemet.
-Kíváncsi voltam mikor kezded el már végre a saját kis edzésedet. Nem mondom kissé megvárakoztattál viszont nem rohanunk sehova.- ezt úgy mondta mintha egy titkos tervbe lettem volna beavatva.
-Ezt ne mértem miről beszél...-
-Nem tudod? Nem vettél valamit észre? Például már nem remegsz és nem félsz-ekkor hirtelen mintha megvilágosodtam volna. Nem azért küldtek ide, hogy pénzt keresek és azért sem, hogy ne lássanak a szüleim. Azért küldtek, hogy a szívemből kiöljék a félelmet és a kétségbeesést.
-Látom végre megértetted. És volt még egy ok. Mikor születtél a szemedbe néztem és belepislantottam a jövődbe. Rendkívül ritka bátorságot, elszántságot és erőt láttam azokban a gyönyörű szemekben.- ekkor én zavarba jöttem és megijedtem. Ugyanazt a rémült ábrázatot vettem fel mint mikor azt a harcot láttam.
-Tudom akkor megijedtél ez nem baj. A félelem jó dolog, de nem hagyhatjuk, hogy uraljon miket. Mindenkinek meg kell tanulnia irányítania. Te nem vagy gyenge mint az az orvtámadó mondta. Híd el kemény munkával naggyá válhatsz.- majd egy széles mosoly jelent meg az arcán. Én valamiért hittem neki és folytattam a kiképzésemet. Ezután már én is ringbe szálltam és még nehezebb házimunkákat kaptam.
Jó pár hónappal később.
A falut ahol eddig éltem egy csomó Ekansz támadta meg. Nem lehettek többen mit fél tucat de a falu majdnem üres volt. A kígyók mindent kifosztottak és megtámadtak az ottmaradtakat. Köztük voltak a szüleim is akiket megsebesített és zsákutcába szorított három Ekans. Gonoszan sziszegve közeledtek szeretett szüleim felé. Azonban valami megzavarta őket. A fejük fölül egy magabiztos, nyers hang volt az.
-Nem szép dolog bántani a védteleneket.- Bizonyára mindenki rájött az a hang az enyém volt. Az egyik ház erkélyén ültem és páholyból néztem végig, hogyan szorították zsákutcába a szüleimet. Mikor a gyíkok meglepetten fölnéztek azonnal rájuk vetettem magamat és egyiküket egycsapással leütöttem. Ezután hirtelen megragadtam eszméletlen áldozatomat majd párszor megforgattam a fejem fölött és lesújtottam a két másik delikvensre. Így a támadok száma lecsökkent háromra. A hátam mögött sziszegésre lettem figyelmes. A másik három Ekans jelent meg. Szép lassan megfordultam a habozás egy szikráját sem mutattam. Szemeimből csak úgy sugárzott a magabiztosság az erő és a harc iránti olthatatlan vágy. Kissé idegesek lettek de a biztosítékot a következő mondandóm verte ki igazán. Mélyen a szemükbe néztem és úgy ordítottam ahogy a torkomon kifért.
-Gyertek csak ti semmirekellők úgy is kell egy új kígyóbőrcsizma- majd ökölbe szorítottam a kezem. Megmutatom nektek, hogy menyit ér a kemény munka és a kitartás! Megmutatom nektek, hogyan teljesítem be a sorsomat, hogyan válok legendás pokemonná!-
A magabiztosságomnak és a kiabálásnak hála a kígyók elslisszoltak. A kábultam csakhamar magukhoz tértek és ők is felhúzták a nyúlcipőt. Ha mindannyian összefogtak volna nem biztos, hogy nyertem volna. Azt a hármat is a meglepetés erejével és a remek kiképzésemmel tudtam legyőzni. De az is meglehet a páratlan erőm és kitartásom elég lett volna az egész bagázs elintézéséhez.
A szüleim alig ismertek rám. Elmondásuk szerint rengeteget változtam a távollétem alatt. Míg az öregnél voltam elhatároztam nem nyugszom addig míg fel nem lépek a legendás pokemonok sorai közé. Akkor majd senki nem mer gyengének nevezni. Nemsokkal később továbbálltam hisz tudtam a célom nem egyszerű és csak úgy teljesülhet ha legendás tettek hajtok végre pl segíteni azoknak akik rászorulnak és szerintem megérdemlik.
(Nem tudni, hogy az öreg tényleg látta a jövőt de mindenesetre reményt és célt adott a fiatalnak.)

Üdv. Látom kijavítottad a Felszerelés és az Egyéb pontot, ám a néhány nyelvtani hibát még mindig találtam benne. Ennek ellenére elfogadom az előtörténetedet, cserébe kérem, hogy a játék során ügyelj a vesszőkre, amik két tagmondatot választanak el. 5-ös szinttől kezdheted a játékot, plusz kapsz egy ajándék TM-et, a TM31-Tégla Törést. Készíts karakterlapot és jó játékot neked